...mert minden kutya megérdemli, hogy boldog legyen! Ha szeretnél jó Gazdija lenni, ha szeretnéd tudni, mit miért csinál, ha jó kapcsolatot szeretnél a kutyáddal, de legyen szófogadó is: akkor itt a helyed!

Egri kutyasuli a Tükör módszer jegyében

Játssz a kutyáddal! Tudod-e, miről mesél a közös játék?

Miért fontos a játék? Hogyan jó játszani? Mit tanulhatunk belőle és hogyan használjunk viszonyunk rendezésére?

2016. január 18. - Kardosszilvi

kids-playing-with-dog.jpgHuhh, nem is olyan könnyed téma, mint amilyennek első blikkre látszik, mi? :) De nem ám :) Pedig minden gazdi, aki szereti a kutyáját, biztos, hogy gyakran játszik vele. Tudtad, hogy ezt lehet rosszul is csinálni? Vegyük hát végig, miről szól a játék. 

 

Mire jó a játék?

 

1. Kapcsolatot épít, bizalmat növel.
A kutyák is csak akkor játszanak egymással, ha jóbarátok, és ha kát kutya már tud önfeledten, kiegyensúlyozottan játszani egymással, ott már nagy gond többé nem lehet.

2. Energiát vezet le
Ez nem szorul magyarázatra :)

3. Játékosan lehet vele ezt-azt megtanulni
Pl. a tárgy fogását, hozását-vivését, de segíthet a figyelem, koncentráció növelésében is, ha ügyesen összekötjük egy ici-pici fegyelmezővel

4. Megerősíti azt a tanulási folyamatot, amit ezzel zárunk le
Azaz, ha egy sikeres feladat végét nagy játékkal zárjuk, akkor a kutya összeköti ezt az örömöt azzal, amit előtte tanult. Tehát ha legközelebb újra ezt akarjuk tanulni vele, kitörő örömmel veti bele magát - főleg, ha már előre tudja, hogy a vége mindig egy nagy játék :)

5. Segít rendezni a viszonyunkat
Bizomány... Vagyis bizony ám :) Bármilyen furcsa is, de a kutyák számára nagyon komoly többletjelentéssel bír az a tény, hogy egy játékot ki kezdeményezhet, ki vevő rá, ki irányítja és ki fejezi be...

 

Audrey példája

Annak idején, mikor Audrey-val iskolába kezdtünk járni (nem a Népszigeten kezdtünk), még nem tudtam, milyen jelentősége van az eszköz nélküli játéknak, ott abban az iskolában nem tanították, nem is tudták. Ma már talán igen, szerencsére terjed a dolog :) De a lényeg, hogy Audreykám első perctől fogva szófogadó, nagyon rendes kiskutya volt (nem kölyök, felnőttként került hozzám). A tanfolyamon mi voltunk az "osztályelsők", mindig visszajött hívásra is, egyszóval meggyőződésem volt, hogy köztünk minden tökéletes. Egészen addig, míg be nem tévedtünk a Népszigetre... És akkor kezdetét vette egy több hétig tartó küszködés, mert bármily hihetetlen, számunkra a legnagyobb kihívást bizony a játék jelentette... Főtt is a fejem rendesen, mert minden kezdő gazdi azonnal tudott játszani a kutyájával, míg az én mintaebem nagy ívben tojt rám, ha játszani akartam vele... :( Nem tudtam, hogy ez ilyen fontos dolog, addig csak arra volt igényem, hogy szófogadó legyen. Szerettem, tudtam, hogy ő is ragaszkodik hozzám, de a labdázáson-rongyozáson-botdobáláson kívül nem jutott eszembe, hogy más is kéne...

Ha próbáltam provokálni, kötekedni, arrébb ment csóválva... Ha én hívtam, rámnézett csóválva és elfordult, elment más érdekességek irányába. Sehogy se sikerült rávennem, már vért izzadtam szinte. De addigra megtudtam, hogy ez milyen sokat jelent, és nem adtam fel. Azt mondtam, ha a fene fenét eszik is, játszani fog velem a kutyám! (Oké, ő úgy nőtt fel, hogy sosem játszottak vele, még a labdát sem ismerte, ez nehezítés volt.)

És akkor addig-addig erőltettem, míg nagy nehezen lassacskán csak vissza-vissza fordult kicsit, elkezdett lagymatagon játszogatni, de nem sokkal később faképnél is hagyott minden esetben... :( Nagyon el voltam keseredve... Kérdeztem hát az oktatót, mit tegyek, ha amint játékra tudom bírni, máris otthagy? Válasz: hagyd ott te őt hamarabb... Hát izé :D Eleve nem tartott tovább a dolog pár mp-nél :) De innentől a dolog úgy nézett ki, hogy elkezdem csípkedni, lökdösni, provokálni, mire ő égül belemegy és visszafordul, elkezdünk "bunyózni", mire abban a pillantban, hogy benne lenne, máris megálltam, elfordultam és otthagytam... Heteken át... Nagyon figyelni kellett, nagyon észnél kellett lennem és minden mozdulatot figyelni kiszámítani, gyorsan reagálni, de meglett az eredménye :) Ma már bármikor, bárhol játékra tudom csábítani, nem is kell provokálni sem, csak jelezni, hogy játszani lenne kedvem, és ő benne van azonnal, boldogan, önfeledten, és addig játszik, amíg csak én akarom, amíg le nem állítom. 

 

De miről szólt számunkra ez a sztori? És Nektek? 

 

Főleg arról, hogy nem lehet addig tökéletes a viszonyunk a kutyánkkal, amíg nem tudunk vele játszani eszköz nélkül. Észre kell venni, ki kezdi a közös játékot és ki fejezi be. Mert aki ezt teszi, kettejük közül az irányít. Igaz, hogy nálunk nem nagyon tűnt fel, hogy baj lenne a viszonnyal, mert szófogadó volt, de úgy érezte, az már derogál, hogy leereszkedjen velem egy játékba. Igaz, kutyákkal se nagyon tudott játszani sosem, illetve csak bénácskán, ritkán, kevesekkel, ezt sem tanulta meg kölyökként sajnos... Ám az nagyon is beszédes róla, hogy ő egy eléggé bizonytalan, eleinte kutyáktól nagyon félő kutya volt, és csak próbál úgy tenni, mint aki domináns, hátha így jobban figyelembe veszik, nála ez egyfajta önbizalom növelő eljárás :) Pl. szívesen kapar pisi után, szeret olykor felüljelölni (mondjuk ezt már megválogatja, milyen kutyával teszi), szereti kihúzni magát, farkát magasra tartva nyegléskedni - amíg helyzet nincs. Mert ott azonnal berezel, annyi bátorsága már nincs, hogy igazán kiálljon magáért, ha kéne (ezért én védem meg :) ). De amikor domináns kutyával találkozik, akkor mániákusan azokkal bezzeg mindig akar játszani. Állandóan játékra hívná őket, szinte kihívva maga ellen a sorsot.

 

Emma - incidens

 

Történt egyszer, hogy a sulin a hatalmas, erősen domináns kau szukával volt egy pályán, aki eleve a problémás kutyák terápiáján szokott részt venni, vagyis igencsak van önbizalma... Nem egy agresszív kutya, nagyon is nyugodt, lassú, méla természet a legtöbbször. Ám egyszer csak azt látom ám, hogy Emma, a kau lány hatalmas ugrással és teli törökból üvöltve "támad" az én kis félénk, cuki tündérkémre... Aki mindig ártatlan. Megijedtem, hogy mi lesz, de nem bántotta, csak jól ráijesztett. Persze Audrey két méteressel ugrással, fejveszte menekült gyorsan, az egész csak 2 mp volt. Ekkor Mariann, aki Emmával dolgozik a terápiákon, kérdezte, hogy láttam-e, mi történt. Nem láttam... Mire csak annyit mondott, hogy az történt, hogy Audrey egy hirtelen ötlettől vezérelve játékra hívta - volna - Emmát. De Emma ezen annyira feldühödött, hogy ez a kis görcs hogy merészel ilyet tenni, hogyan vetemedhet erre, amikor a köztük lévő rangsorbéli különbség hatalmas - hogy azonnal megbüntette érte: jól ráijesztett, hogy erre neki nincs joga. No nem is hívta többé őt játszani... 

Emma volt a minta számomra, hogy mi van akkor, ha egy kutya komolyan veszi magát, a másikkal szembeni rangját, dominanciáját. Bár többnyire ennyire magas lóról azért nem szokták egymást lekezelni a kutyák, mint ahogy tette Emma Audreyval, de az mindenképpen minden esetben jellemző, hogy nagyon is megválogatják, hogy kinek a kezdeményezését fogadják el és kiét nem. 

Audrey pl. ezt nagyon szigorúan betartatja minden, a szemében alárendeltnek minősített kutyával: soha nem megy bele játékba, de nem tud olyan erőteljes és magabiztos lenni, mint Emma, inkább csak bizonytalan hesseget, ugatgat és farkat magasan tartva igyekszik lenézően viselkedni :) 

 

Miből fakad ez a viselkedés?

 

A kutyáknál a társas érintkezést ezernyi szabály szövi át, hiszen nagyon bonyolult, összetett kommunkáció teszi lehetővé azt a fajta magas szintű szerveződést, ami egy falkát működtet. Bár jobbára ma már nem falkában élnek a kutyák, de ezt az ösztönt szépen hozzák a farkas ősöktől. Nem mellesleg, ha falkában kell élniük, akkor ugyanúgy ma is megoldják ezeket, mint régen, ilyen apró finomságokkal tudják megoldani a rangrosolást. A félvad falkák és a farkasok között sok közös vonás van a mai napig, bár érdekes, hogy sok alapvető dologban mégis eltérnek, dehát ez egy másik téma :) 

A lényeg, hogy jópár elem megmaradt bennük, mint pl. amelyek a domináns egyed előjogairól, kiváltságairól szólnak. Ez velük születik, a génjeikben van, ezért is nevezzük ezeket ösztönnek. Ha ezen a nyelven kommunikálunk velük, akkor arra jól reagálnak. 

Ilyen előjog tehát az is, hogy egy játékot ki kezdeményezhet, ki irányítja (mit játszunk, hogyan játszuk) és ki fejezi be. 

 

Pont, mint nálunk? :)

 

Kinek ismerős a jelenet? :)

Na jó, a legtöbb kutya azért nem egy szobrot próbál erre rávenni, de a gazdit biztosan majdnem mind sikeresen rávette már :) Mi történik, ha egy ember ebbe a szituba belemegy?

Az ember szemszögéből:

Kutya: Dobd el! Dobd el! Dobd el! Dobd el! Dobd már el!
Ember: Hagyjál már! Csend legyen! Na jól van, nesze... (És vagy újra meg újra ismétlődik, vagy végre csend lesz, de ezt már a kutya dönti el :) )

Persze lehet, hogy egyből beadjuk a derekunkat, és boldogan dobáljuk neki a labdát. Aztán kergetőzünk is, mert hív, hogy kapjuk el. Persze nem tudjuk, ő az ügyesebb :) Aztán végül elvonul vele, ha megunja, mert megunta. Olyat már nem írok, hogy a végén még morog is, ha el akarnánk venni, mert ugye olyan nincs? :)

A kutya szemszögéből:

Kutya: Tedd, amit mondok! Tedd, amit mondok! Tedd már! Na ki vagy? Főnök vagy vagy nem vagy főnök? Na végre! Tudtam én, hogy nem vagy Főnök!
Ember: Lécci hagyj most! Léccike! Jól van, legyen, amit Te szeretnél! 

Kutya: Jól van, most kapj el! Béna vagy, úgyse tudsz, de annál jobb! Jól van, most már elég lesz, fejezd be, hagyj békén. Mit képzelsz, én vagyok a Főnök. (Hozzá ne nyúlj, mert megharaplak! - de ugye ez már nem történik meg :) )

 

Miért gond, ha a kutya kezdi és fejezi be?

 

Hát csak akkor gond, ha amúgy szeretnénk, ha szót fogadna, ha visszajönne, amikor hívjuk, ha el tudnánk engedni pórázról, ha nem húzná a pórázt, ha nem ugrálna fel, ha nem szökdösne, ha nem támadna más kutyákra, nem üldözne macskákat, stb... Ha ezzel mi együtt tudunk élni, nem gond. Ha akár csak egy területen is úgy érezzük, gondunk van, és szeretnénk azt megoldani, akkor ez is gond. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha ezentúl erre figyelünk, akkor ezzel egy csapásra megoldódik minden bajunk - sajnos ennyire nem egyszerű... Millió dolgot kell még tennünk érte. De ha ez nincs meg, akkor sajnos a többi ponton is hiába teperünk, ő bizony addigra elkönyvel minket olyannak, aki ugyan pajtásnak jópofa, de hogy nem főnök, az tuti... 

Igazából az is jó lehet, ha egy kutyának van egy jó pajtása, akivel jókat tud játszani, bulizni, de ez önmagában nem elég egy kutyának ahhoz, hogy boldog legyen. Egy kutya arra vágyik minden esetben, hogy legyen egy jó Vezetője, akire felnézhet, akiben megbízhat, akire az életét bízhatja. Ha még jó fej is és jókat lehet vele játszani, akkor kész főnyeremény. De míg játék nélkül viszonylag jól el tud élni egy kutya, vezető nélkül már csak boldogtalanul, stresszesen, szomorúan... Ezért sajnálok én minden olyan kutyát, akinek nincs igazi Gazdája, csak egy "játszópajtása"... Olyan ez, mint két árva kisgyerek egyedül a veszélyes világban, kiszolgáltatva mindennek. Ha lenne egy felnőtt, aki végre vigyáz rájuk, aki gondoskodik róluk, aki tudja, mikor mi a teendő és leveszi az életbenmaradás felelősségét, terhét róluk, akkor megnyugodhatnának végre. De egyedül a világ ellen - hogyan is lehetnének boldogok? 

 

A Jó Gazda felelőssége

 

Az, hogy értsük meg a kutyánkat és ne úgy szeressük, ahogy nekünk jó, hanem ahogy neki.
Ő azt várja tőlünk, hogy vezessük őt. Vállaljuk hát fel ezt a felelősséget - és higgyük el, nem egy agyonszekált, félénk, magát folyton megadó, behódoló kutyát kapunk cserébe, hanem egy magabiztos, kiegyensúlyozott, örömteli és boldog kutyát, aki tudja élvezni az életet és eközben roppant büszke, hogy neki milyen szuper Gazdája van :) Tedd boldoggá, büszkévé a kutyádat: légy igazi Gazdija! 

Hát, kb. ennyi múlik a játékon... 

A bejegyzés trackback címe:

https://egrikutyasuli.blog.hu/api/trackback/id/tr648283146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.